• slide-1

  • slide-1

  • Üdvözöljük!

    A Csernozjom Kft. honlapján természetvédelemmel és talajvédelemmel kapcsolatos információkat talál.

A megváltozott eljárási szabályokról

2016. január 1-től közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő módosítások jegyében megváltozott a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.), a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, illetve a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény. A változásokat csak a 2016. január 1. után indult eljárásokban kell alkalmazni.

A 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról, vagyis az Ákr. hatályba lépését követően a legfontosabb változások egyike, hogy bevezették a függő hatályú döntés fogalmát. Továbbá az egyes ügyintézési határidők nem hosszabbíthatóak meg, vagyis ha a rendelkezésre álló idő alatt nem tisztázható a tényállás, akkor elutasító határozatok születhetnek.

Az új eljárási rend talán egyik legnagyobb „újítása”, hogy a fellebbezés kivételes jogorvoslattá válik, vagyis fellebbezni csak akkor lehet, ha azt törvény kifejezetten megengedi.

Az általános, közigazgatási ügyekben teljes eljárás esetén 60 napos ügyintézési határidő áll a hatóságok rendelkezésére. A vízügyi hatósági eljárásokban a döntést a korábbi 60 nap helyett a kérelem megérkezését követő naptól számított 45 napon belül kell meghozni úgy, hogy az eljárásba bevont szakhatóságok a megkeresést követő 21 napon belül adják meg állásfoglalásukat. Az egyedi vizsgálati eljárás határideje 3 hónapról 70 napra csökkent.

Az előzetes vizsgálati eljárásban a hatóságnak 45 napon belül kell döntést hoznia kérelem benyújtásától számítottan, közmeghallgatás megtartása esetén 60 nap alatt.

A környezetvédelmi engedély megszerzésére, továbbá a működési engedély kiadására irányuló eljárásban az ügyintézési határidő 105 nap. Az egységes környezethasználati engedély megszerzésére irányuló eljárásban az ügyintézési határidő 105 nap, kivéve az egységes környezethasználati engedély kormányrendeletben meghatározott határidőn belül történő felülvizsgálatára irányuló eljárás esetén, ahol az ügyintézési határidő 65 nap.

A környezetvédelmi szakhatóság a szakhatósági állásfoglalását a megkeresés beérkezését követő naptól számított 21 napon belül köteles megadni. A szakhatósági állásfoglalás megadására 15 nap áll rendelkezésre, ha az eljáró hatóság a sürgősséget megkeresésében megindokolja.

Ahhoz, hogy a fenti határidők betarthatóak legyenek csökkent a hiánypótlásra adható maximális idő, mely összesen 45 napra csökkent, azonban továbbra is lehetőség van kérelemre, a hiánypótlás benyújtására megállapított határidő meghosszabbítására.

A tapasztalatok alapján a hatóságok túlterheltsége miatt a határidőket gyakran nem tudják tartani. Az üzemeltetőkre (vízművek), vagyonkezelőkre (vízügyi hatóságok) az Ákr.-ben rögzített határidők nem vonatkoznak, így a hatósági túlterheltség, valamint a hozzájáruló nyilatkozatok megszerzése a fenti határidőknél 30-60 nappal többre lehet számítani. Az engedélyezési eljárásnál felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy ezzel sajnálatosan, de mindenképpen kalkulálni szükséges.

Fontos változás, hogy az eljárás kérelemre nem függeszthető fel, és a folyamatban lévő eljárás nem módosítható, tehát az eljárás megkezdése előtt alaposan tájékozódni szükséges és az eljárást csak abban az esetben megkezdeni, ha nem várható váratlan akadály felmerülése.

Változás történt az eljárás megszüntetésével kapcsolatban is. A hatóság akkor is megszünteti az eljárást, ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el, és törvény nem biztosít lehetőséget az eljárás felfüggesztésére. Ha tehát a törvény nem biztosít külön lehetőséget az eljárás felfüggesztésére, az eljárást meg kell szüntetni.

Mind az alapeljárásban, mind pedig a szakhatósági eljárásban nincs lehetőség az ügyintézési határidő meghosszabbítására.

Az Ákr. a módosítás következményeként bevezette új jogintézményként a sommás eljárást. Ezen eljárás akkor alkalmazható, ha a kérelem és mellékletei, valamint a hatóság rendelkezésére álló adatok (ideértve az olyan adatokat is, amelyek szolgáltatására a kérelmező nem kötelezhető) alapján a tényállás tisztázott, vagyis nincs szükség hiánypótlásra, nincs ellenérdekű ügyfél és az eljárásra irányadó ügyintézési határidő nem éri el a 2 hónapot, vagy a 60 napot. Ilyen esetben az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz történő megérkezését követően azonnal, de legfeljebb 8 napon belül meg kell hoznia a döntést és gondoskodnia kell annak közlésről.

A kérelemre indult eljárásban, amennyiben nincs helye a sommás eljárásnak, általános határidejű eljárás kerül lefolytatásra. A kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül az eljáró hatóság függő hatályú döntést hoz, az eljárás tovább folytatódik. Ehhez a döntéshez akkor kapcsolódnak joghatások, ha a hatóság a kérelem beérkezésétől számított 2 hónap eltettével nem döntött, illetve az eljárást nem szüntette meg.

 A vízügyi hatósági eljárásokban nem kell rendelkezni a kérelmezett jog gyakorlásáról, azonban az ügyfelet megilleti a kérelmezett jog gyakorlása, amennyiben a hatóság az előírt határidőben nem hoz döntést és a kérelmezett jog gyakorlásáról szóló rendelkezést tartalmazó függő hatályú döntés meghozatalának nem volt helye.

Mindezen változások miatt várhatóan lerövidülnek az eljárási idők, azonban valószínűleg több elutasító határozat születhet.

A cégcsoport további tagjai:

GEO-SIVO Kft.

GEO-SIVO Kft.

Környezetvédelmi tanácsadás, engedélyeztetés, műszeres mérés,  környezetvédelmi megbízotti feladatok ellátása, előzetes vizsgálatok, felülvizsgálatok elvégzése, jogi tanácsadás

 

 

Abiotika Bt.

Abiotika Bt.

Vidékfejlesztési, EU-s projektfejlesztési szakértői, és államigazgatási tanácsadói tevékenység.